átadja helyét a hétköznapoknak,
hagytunk még bőven enni és végül
az illatok is megmaradtak.
Csak pár rokonhoz mentünk az idén,
a hagyomány vitte még el a lábunk,
mert az örökölt vért nem felejtve
a közös emlékbe visszajárunk.
A ráncok felett a szürke szemek
mintha csodát láttak volna, mikor
kopogás után megjelentünk a
nehéz kilincsű vasajtóban.
Istenhozzáddal fogadták léptünk a
meghatódott, remegő szájak,
és pillantásukban láttam hogy
örülnek a feltámadásnak.
Ki tudja lesz e még elég időnk az
öreg szolgákat karunkra venni
és rájuk hajolva vén arcukról
ajkunkkal édes vámot venni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése