Megszólal a csend

Hosszú volt a hallgatás, most megszólalt csend,

megfogott és csábított, hogy üljek kicsit bent,

onnan nézzem merre jár a bűvös gondolat,

mivel tudnék melengetni fázó szavakat.

Már átvizsgáltam lelkemet, nem feszül a húr,

egy kevés öröm-fénysugár a gyertyámra is hull,

s ha visszafelé nem is forog az élet-kerék,

hibáztatni nem fogok a kapott vétkekért.

Majd összeszedem lomjaim, és kitakarítok,

a bú-magvakból udvaromra nagy máglyát rakok,

csak állna el a levél kotró, fojtón gonosz szél,

sorba állnék pultodnál a józanságomért.

Mert megrészegít másokban a közös cél-tudat,

hisz ketten rakják hant alá a súlyos gondokat,

az éjszaka is vidámabban néz a Holdra fel,

és a hangok nem szállanak válasz nélkül el.