Papírban élő

Nyár volt, kövér, vidám, kerek,

még nem csaltak tőrbe idegenek, 

és a szőlő tövében ücsörögve 

álmodoztam: a prés vajon 

mennyi mustot tartogat őszre,

s olvadtam el, mint só a vajon.

Csak lassan értem nyarakból őszbe,

hol így, hol úgy néztem a csőszre,

ki egyszer adott, máskor elvett,

vigaszra azért mindig tellett, és

másokra időt pazarolva, üres
üvegek gyűltek a polcra.

                      *

A halál már nem ellenségem, a

fajtáját már ismerem, ha

hátul a nap, ő előttem jár, sokan 

hiszik, hogy céltalan, és ártatlan 

kire tőrkést dobál.

Sirattunk együtt halottakat, és 

fájt minek fájnia kellett, életben
tartott a gyakori gyász, majd kulcsot
dobott a feloldozás, és a rácson az
ajtó nyílni kezdett.

                     *

Most papírok viszik az életem, 

folyóra ejtett papírhajón, hogy 

falvédő legyek gyerekszobában 

festetlenül a fehér falon. 

A maradékom sem hasztalan, 

a régi stelázsid dísztelen, 

filléres értékem örök darab, és 

boldog  vagyok, hogy díszíthetem.