Úgyis van bocsánat!

Nem alszol jól, gyakran mondod,
hetelnek nálad a harcos gondok,
ülsz és fegyvered tisztítva gondolod,
már megint megcsal a homokórád,
gonoszul gyorsan pergeti homokod.

         A nap az ablakban talál, 

         míg párával hinted 

         a színeket rajzoló üveget, 

         mintha látnád a felhők

         közt kibomlani kedvesed,  

         cinkosul kacsint a fény, 

         ahogy rád nevet.

Ha álmaid már nem lesznek hűtlenek,
a selymes hajnal a szobádba léphet,
elvezet oda, hol lábaid alatt a
zöld füvek nyelik el igyekvésed.

          Átjárót találsz, tágasat,
          a téglafal közepén nyilakat,
          asztalon bort és poharat,
          mellette olajat, lámpát,
          hogy emeld fel elesett életed
          és építs a kedveshez rámpát.

Senki nem tilthatja titkok születését,
kör alakú, édes, kibomló vágyad,
a teljesség gömbölyű növekedését.
Bármit elérsz, úgyis van bocsánat!

•