Anyámról

Gyakran láttam jó anyámat

sápadt arccal életében

fürge ujjal dolgozni az 

összetákolt szövőszéken.

Szőtte-fonta nehéz vásznát

sűrű bolyhos cérnából,

ha sötét legalább meleg legyen,

mit hátrahagy a sorsából.

Egyszer állt fel, aranyszálért,

és a gőgös napot kérte, 

színezze meg súlyos vásznát

míg bírja a szövőszéke.

Ám a nap, azt nem akarta,

inkább tenyerére vette, 

pihenni az udvarába 

felhők hátán messze vitte.

Elment anyám keresni az

aranyszálak birodalmát,

az Égben talált békességet,

ott fonja már édes álmát.

Így maradt félben a nehéz 

vászon, s mint jó gyermeke 

folytatom, színezni a lepedőt

holdsugárból akarom.