Kék versike

Zöld levél nyújtózik göröngyök között,
kék virágába csend gubózik,
ünnepel, mint egy röghöz kötött
falusi ember, ki átöltözött
mert a városba elautózik.

Cipőim mellé lépegetnek,
csodálkozásom a szirmára hull,
hírnökként jött el a kikeletbe,
kékellni kertben és rengetegben,
színétől szemem nem szabadul.

Bár bírnám addig nézni, nézni,
mint szerelmét nézi szerelmes férfi,
pislogás nélkül, mint egy szentet,
mint akit neki teremtettek,
csak vele jó, csak tőle szép
a valóság menny és bársony kék,
ha csend szól, kék dallam száll,
oly hódítón ring a láthatár,
az illat lent halvány, fent tinta kék,
középen állok míg szemem is kék.

Kék és nem unom ezt a kéket
megölelem a reménységet,
s ebbe az üdén fényes kékbe,
viszem mi haldoklik színtelenségbe.