A köszöntőnek

Az ünnep ma sem tökéletes,
nincs sült hús az asztalon,
ajándék sincs csomagolva
zörgő, mosolygó rizspapírba,
mégis rendhagyó alkalom.
Ha összejövünk botladozva
boncoljuk az élet csínját,
megfújjuk a kifaragott
ezerlukú sorsunk sípját.
Mondom én, és mondod te,
a gondolatok összeállnak,
s vértként emelkednek fel,
mint királyi tégla várak.
Ledönthetetlen bölcsességünk
saját igazságból szűrve,
kiterítjük s letelepszünk rá,
mint juhászok bárány szűrre.
Órák telnek, más emberek
időközben füstölögnek
végét hosszát nem látva a
maguk köré gyűjtött ködnek.
Jó így ülni, mozdulatlan, csak
az Isten szab határt,
terjeszkedik királyságunk,
míg értünk küld egy batárt.

/Ünneplésem megköszönöm,
mert jó néhány emlékmorzsa
hullik elém hisz átléptél
régi, kopott küszöbömön./