Lehet nem is...

Már csak magamnak mondhatom,
rezzenéstelen alkonyon,
ezer kis pók szorgosan szövi
hálóját a hajamon.
Nem tudom látsz-e, mondják igen,
a halottak közöttünk járnak,
lelkünkben élve feszítik bennünk
a felhorzsolt idegszálat.
Mielőtt elszakad a cérna
és sírás lenne a vége,
könyörtelen görcsbe szorul
a máskor rezegő gége.
A volt ábrándok hűlt helyén
buborék lebeg üresen,
ima selyme súrolja szélét
és belefurakszik ügyesen.
Mire a Hold fáradtan lezuhan
s a Nap az égre araszol,
ébresztő hangja nyeli el
mit álmomban ajkad panaszol.
Lehet nem is panasz a szó,
szó sincs talán csak csend lebeg,
nézel és nem tudod nem vagy itt,
felszívtak szomjazó fellegek.