A hírről

Ma is felkelt, s ágya szélén ül,
így szokott mindig,
s még visszaszenderül.
Papucsát kotorja, s előkeresve
eres lábait szemügyre vette.
Sovány, de mégis nehéz a teste.
Felnyüszít benne sok ártalom,
itt is ott is sajog a csontja,
felszalad arcán a fájdalom
kibogozva sok bozontos gondja.

Terveket sző mindig egy napra,
összekulcsolja ráncos kezét,
mormol halkan hálákat adva,
álom karjáról emelve fejét,
eleresztette új viadalra,
égre tágítja tekintetét,
nem ragadt meg kudarcba halva,
megrándítja a tett kötelét.

Asszonya alszik, s ő kioson,
kávét főz szertartásosan,
aztán fogja a fényes baltát,
s fát aprít vele szorgosan.
A konyhakést is jól forgatja,
kenyeret szel vele reggelihez,
s amíg kávéját elkortyolgatja
visszamereng meséihez.

Vasárnap felveszi régi ruháját,
lekeféli a friss pihéket,
megsimítja ősz frizuráját
mit összekotortak szél csibészek.
Pénzt vesz magához, nem sokat.
Amit ad tőle az áldozat,
s visszeres lábai elkísérik,
ahol az Igét ingyen mérik

S otthon a szükséges munka végén
fotelbe dugja fáradt testét.
szeme a tévé kékes fényén,
hírekre várva tölti az estét.

A hírmondó beszél,
a hír toldva képpel,
kit fogtak el, milyen bulin,
ki kergette gyermekét késsel,
rágódik rajta, mint rágógumin.
Ki gyújtott fel bérházakat,
ki rabolt bankot, ki lopott autót,
ki lett bűnös és ki áldozat.
Ki házasodik azonos nemmel,
kik verik kenterbe a társukat,
a testsebész köpenyén mekkora zsebbel
vasalja ki a ráncokat?

Ezek a hírek, s felsorakoznak
meggörnyedve a kérdőjelek,
a hívő ember fogát szorítva
fél, hogy ezek már előjelek.


És este, mielőtt lehunyja szemét
végiglapoz napjain,
életében semmi nem történt,
nem volt hír újságok lapjain.
Szorgalma, hűsége egyetlen bére
nyugtató vigasz, mégis volt valaki
gyümölcsöznek átörökölve
lombja alatt gyermekei.

Bennük nyüzsög egy apró énje,
de sorsának nem volt hír értéke.