Hamis varázslat

Kemény, jó szavakkal küzdök,
sem puskám, sem kardom nincsen,
fejemre nőttek őszes fürtök
bölcsebb lettem szerzett kincsen.
Vissza már nem vezet utam,
csak tanáccsal szolgálhatok,
mélyről tör fel ez a futam:
- hamisak a varázslatok.
Vakká válok még ma is
ha kristálytiszta szembe nézek,
s mint bűv rendszerű piramist
bogozni a titkát félek.
Mert súlyosak az árnyékok,
a megbúvó vad idegenek,
angyal ajkú szándékok,
ha kérdezek mégis idegesek.
Sok az eltorzult gyermekarc,
hol a rózsás csecsemő?
A kristályt csúfítja ezer karc,
ki viseli földből bújt elő?
Anya szülte, sárban fürdő,
kitekert szárnyú angyalok,
hortyogástok fülrepesztő,
kiszemzett, léha asztagok.
S a lányok, a tisztán érők,
eladják finom lelküket,
tódulnak a testet kérők
hazudva hamis esküket.
Terjed a bűn, hetvenhétszer
megszállva az eszüket,
merre van a bűvös célszer
zabolázni merszüket?
Gondolatok. Szürkén szállnak
keresve a sugarat,
maguk ellen úsznak árnak,
s hol járnak csak bú fakad.
Forog a föld a csapdából,
gödrön, hegyen menne még,
kifordítja négy sarkából
elvarázsolt nemzedék.