Magamból kiindulva

Magamból indultam megint útra, 
szombat van, dolgozni kéne, 
de csalogat vissza a papír, a tinta, 
tollam gurul szokott helyére.
Kezembe, e vékony csontra
mit benőttek az idegszálak,
ujjamból lüktet a hangulat,
író, hát neked magyarázzak?
Kit egyszer elvitt a lebegés
ég - föld közé függőágyra,
hol csend van és remegés 
várva az írás madarára,
hogy itt bent fészket rakjon
szemeljem ki kalászait,
éjjel ezeket hántolgatom,
befogadhassam magvait.

Nem érdekelnek az ablakom verő,
olcsó, csendtépő utcabeszédek,
agyamban indul a keverő,
most szülöm csend-csemetémet,
A vajúdás utolsó fázisba ért 
visszatartani nem lehet,
világra bújva kéri fényt,
mi pislogva néz a papír felett.
Erős lesz tán és élni marad,
ha meghal eltemetem,
fiók sötétbe, fakoporsóba,
hogy volt, én nem feledem.