Édes álomból értem földre,
vadként vagyok köztetek,
pipázgatva álltok körbe,
megbénult a körmenet.
Járok, mint korsó szájról szájra,
isszák szavam, vagy kiköpik,
versemtől, ha a hideg rázna,
aggódom agyadra köd szökik.
Tisztelem a régi bölcsek
sokat mondó tanácsait,
ásóikkal e kemény földbe
ültették szívük virágait.
Most a rózsaszín álom végén
áldozva tovább szállok,
esküt írok e papír szélén,
ígérem utadba ritkán állok.
Ne kínozz szó, hagyj el múzsa!
A csendem indul a gyászba,
kössétek kezem ólom gúzsba,
a verset a tollam ne gyalázza!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése