Egy gondolat

Csodás teremtett lények a madarak, lelket simogat a zöld füvek látványa, a fák virágai a jövő reménységéről adnak hírt. Még a kutyák is vidáman, lelkendezve billegetik magukat. Szép szemük ragyog és elhitetik, szinte tökéletes harmóniában van itt minden.

A szűk ösvények mellett nőnek a legszebb pitypangok, mert kevesen járnak arra, bátran és sárgán hivalkodnak, versenyt mosolyognak a Nappal. 

Ez így jó, és az is maradna, ha ki lehetne zárni az emberi gondolkodást, ami disszonanciát teremt, majd következményei eltapossák a harmónia gondos munkáját. 

A lélekben ilyenkor ellentétek terpeszkednek el, nem értve a történéseket. 

Életet kaptál ember, szabad, finom, teremtő életet! 

Magad készítette asztalodon időt szabhatsz benne nem figyelve közben az óra ketyegését, a mutatók egyre fáradtabb döcögését. Csak arra kell gondolnod adhatsz belőle másoknak. Félsz, hogy elfogy? Minden másra szánt idő percenként növel egy reményt az új életre. 

Mi lehet annál édesebb, amikor örömmel töltöd meg valaki szívét, mikor a lelkét visszavezeted arra az útra, ahol a mezítelen talpak biztonságos nyoma visz a tisztaság felé. 

Nem kérdezed meg önmagadtól sem van-e értelme, csak haladsz, kopogsz, mint az eső kopog nyitott esernyődön. 

Semmi és minden vagy egyszerre, hogy melyik énedet viszed tovább a még neked is ismeretlen jövőbe csak rajtad áll. 

Hogy mégis elindulhass kapsz lábakat. Hogy saruba bújtatod, vagy bakancsba az a te választásodtól függ. 

Szemeket kapsz látni, vagy csak nézni, füleket nyitva, de használhatsz füldugót, nyelvet hogy áldhass, de átkozhatsz is. Testet, hogy élvezd, vagy élvezni hagyod másoknak mikor látják érkezésed. Kezeddel üthetsz vagy simogathatsz, ajkaddal csókolhatsz, téphetsz. 

Mikor megszületsz kulcsokat is kapsz a lelkekhez és amíg élsz sorra nyitogatod az eléd kerülő ajtókat. Van ahol befogadnak, akad ahonnan kinéznek, és előfordulhat, hogy magad lépsz tovább.

Hasonló házakba lépsz, mint a tiéd és keresed az üres lélekládákat, az összegyűrt lepedőket, a bemocskolt takarókat.

Aprólékos gonddal, észrevétlen kezdesz port törölgetni és felébreszteni a biztonságot, ami elaludt a sarokban. Találhatsz romokban heverő üres, vértelen szíveket, vagy sebzetteket, netán a haragtól feketéket. Ne add fel a reményt az építkezésre. Mindig tanulsz valamit, amitől gazdagabban mehetsz tovább.
Ha elvesztetted a kulcsaidat, működik a kulcsmásoló, éjjel-nappal. 

Reménység szerint a Házak egy idő után újabb lehetőséget kapnak élni, szabni és elfogadni. Mosolyognak az ablakok, büszkén állnak a falak, a szobák frissen festve, illatos bútorokkal berendezve készen állnak a következő látogatónak. Nem mindegy hogyan talál rád.

Kétségbeeséstől tiltakozva, vagy édes megnyugvásban, rendben van a lélek, amikor át kell adnia magát az örökkévalóságnak.