A kis Algernonnak

Eszembe jutott Charlie Gordon, hős volt,kit megírtak regénybe,
olyan, mint közöttünk sok ember, ki felnőtt, de maradt apró gyermek ésszel.
Egyetlen barátja Algernon, a kis fehér kísérletre szánt kicsinyke egér,
ki hol buta, hol intelligens lett szegény.
Én nem szeretem az egereket, de most érzem és szánom őket.
Láttam már, ha csapdába estek, vagy egy teszt miatt vergődve tépelődtek,
gombszemük piroslott, és kérőn az emberre fel-felnéztek.
Láttam, mikor riadtan írtak pici lábukkal kört, a már megfutott körre,
megállás nélkül, megoldást piszegve, egyre mélyebb reménybe rekesztve,
saját árnyékuk elől félve, önmaguk elől menekülve.
Láttam őket hinni egy résben, egy aprócska jelben, egy szűrt fénycsíkban,
darabka ismerős illatban, és közben elmaradt a jellem a labirintusokban.
Ahol a megoldás bujkál, ott most a reménytelenség dölyföl, és érte, hogy
éljen kint a szabadban, már senki nem pöröl, nem nyitnak kelepcén rácsot a bajban,
a körkörös futás marad, míg bízik a sajtban, de a test ernyed, az ín elszakad,
és az a kéz, ami tétlenül elmaradt, most egy szál virágot ad a kis Algernonnak...