mélyben bomló örök titok,
szó-virág, hangtalan fény,
kagylóba zárt hangulatok.
Néha feltörő láva vígság,
óceán sűrű, sötét csendje,
patak, mi a hegyről szalad,
morajlás a tengeredbe.
Ó, ha egyszer zászló lehetnék,
fénylő, egedre fennen tartott, loboghatnám
a fellegekre a győzhetetlen diadalt ott,
hol csak ágak nyúlnak a kerek napba,
soványra perzselt fűzfaágak, én tartanék
rájuk őrző árnyat, hogy hajtsanak még
sodrott levelet díszére a pusztaságnak.
Sóhaj, álomkép, kérés...
VálaszTörlésvalóságos ima és
igézet, mit álmaid hajtanak
mint tavasszal a rügy fakasztó
napsugarak
Ébresztő!
mondják a kopasz ágaknak
hisz élsz, éltek...
s jő majd az aranyat érő
zápor, mi mindannyiunkat éltet!
Nagy ölelés.. Ildikó :)
Igen, tavasszal elég gyakori:)))
VálaszTörlésÖlellek, Éva