csak a megszokott téren a fa alatt,
mégis rendületlenül arra várok
elhoz tán a pillanat,
mikor meglátom végre árnyékod jönni,
és hallom lépteid halk neszét,
megcsillan szemed fényes tükre,
s én megkarcolom az üvegét.
Csak azzal, hogy eleven a kép
mert alakom rajza benne látszik,
s felszalad arcodra a fény,
mint esős égre a szivárványcsík,
várok míg el nem visz a szarka,
ki sárga színemről azt hiszi
glóriás angyal áll a parkban,
pedig csak irigy mellényem ragyog,
míg mások haladnak én várakozok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése