Vissza a porba

A tenyered, hogy lefordítottad
visszaestem a porba,
és semmi önvalóm
sajog
a tegnaptól összetiporva.

Mint lavina sodort el
nekem gurított szavad.
Ideért,  látod?
S egy perc alatt,
belőlem benned
semmi sem maradt.

Én még nem vagyok üres,
még a telt napok ízét érzem,
még nem hiszem el,
s dalt fabrikálok
működik bennem a kényszer.

Egy kis melódiát, melyben
férfi és a nő kottáz színes álmot,
mert elvesztünk egyszer,
és kezdtünk lélekből fonni
nagykabátot.
A  hideg körénk ajkakból áradt,
és most újra fázom,
árván maradtam,
oda a biztonságom.