Egyszer lejár a bérlet

Mennyi bűnt halmoztunk fel, Uram,
hogy még mindig jön az égi áldás
mosod a szennyest, a piszkokat,
gyűjti a föld, mint pénzt a mágnás.
Bújunk nadrágba, pulóverbe,
a gumicsizma is előkerül,
csak kezünket nem tesszük össze,
hogy rajtunk Te, könyörülj.
Én tudom változnunk kéne,
és szerényebb napokat élni,
mikor a harag íjként nem feszül,
s ha égni kell inkább jó ügyért égni,
mint egymáson taposva
mászni a kitervelt létrán feljebb,
köpve a szót, a szitkokat,
és ásni magunknak alá egy poklot,
ragacsos, fortyogó, szurkos vermet.
Elpocsékolt energia, eltékozolt hiába-élet,
nem erre lettünk elindítva
és egyszer bizony lejár a bérlet.
Majd akkor lesz sírás-rívás
fogcsikorgatások között,
mikor a kulccsal a kezedben, Uram,
megérkezik a kiköltözött,
és lehet majd rajta vasalt öltöny,
cifra, dolláros szatén ruha,
ha azt mondod majd neki:
-Ide te nem...nem voltál Ember,
ide te nem léphetsz soha...