Mert égni kell...

A Tűz már csak emlékeinek, és a hűségesen őrzött parázsnak köszönhette, hogy még nem aludt ki. Pislákoló fény lett, apró kis tűzrózsák keletkeztek belül, amiket a köré rakott tégla nem engedett szétterjedni.
Le is mondott már arról, hogy több dolga is akad ezen a világon, hiszen ha körülnézett láthatta, hogy a régen rakott tüzek mind így járnak.
Nem pattognak, nem ropog rajtuk finom, illatos gally, és majd szép csöndesen elalszanak.
Sorsában megnyugodva kuporgott, amikor a Fűtő arra járt. Tetszett neki a Tűz szerény lángja, hogy harapós nyelve nem perzselte meg az elhaladókat, és mivel nagyon fázott, hát piszkálgatni kezdte.
Előbb csak vékony gerjesztővel, óvatosan, mert ki akarta tapasztalni a természetét, majd mikor a Tűz már éledni kezdett kemény fahasábokkal rakta meg.
Ez kellett tűznek! Olyan fénye lett, olyan melege, hogy mindenki megirigyelte, aki csak látta. Hát még az, aki a közelébe érhetett, mert a majdnem megsemmisülésre ítélt, most olyan pompásan ég, mint amikor valaha meggyújtották.
Azért arra vigyázott, hogy kiket enged magához közel. Hamar megsejtette merről fúj a szél, és akkor vagy elhajolt, vagy perzselni kezdett, szórta, pattogtatta szikráit, mert lángját azok élvezhették, akik csak a melegségére vágytak.
Volt, hogy lopni akartak a parazsából, ám a Tűz nem akart új tüzeket gyújtani.
Miből, mivel tenné, amikor a saját fénye miatt is aggódott, és néha úgy érezte mintha halványabban égne.
Sóvárgó, éhes kis füstjeleket adva várta, hogy a Fűtő megérkezzen.
Előbb csak órák, aztán már napok teltek el, hogy nem jött. A tűz visszagondolt azokra az időkre, amikor már elaludni készült, és ilyenkor hevesebben falta az ágakat. Szétterült, és fénye már gyengébben világította meg a sötét éjszakákat.
Füstölgött, izzott, majd kezdett kihalni a legbelül lévő zsarátnok.
A Fűtő ezzel, mintha nem törődött volna, vagy csak nem vette észre?
Pedig legalább gondolhatta volna, hiszen a vastag, szinte mértani pontossággal vágott tűzrevaló helyett, vékonyabb, gyorsan ellobbanó fahasábokat, majd gallyakat vitt magával.
Fáradni látszott. Sok gondja volt a tűzzel. Leginkább a lehetőségek hiányoztak, amikor csak mellette ülhet. Sok kis aprónak látszó másféle dolgok rabolták el az idejét. Biztosan nem gondolt erre, amikor felizzította, és talán már bánja is, de elaludni nem engedte, mert felelősséget érzett iránta.
A Tűz meg ugyanúgy szívesen fogadta a górét, a faháncsot, a papírt, csak azon aggódott mindig, hogy idejében jöjjön a Fűtő, mert az nem lehet, hogy már nincs szükség a lángjára.