Kegyetlen játék

A sebből nem vér folyik, csak bukdácsoló könnyek, megírták ezt már egyszer a könyvek, valamit ismét elevett belőlem az idő, kiürült a kamrám, rút napokat virraszt fölém a jövendőm. Patakban folynak a könnyek, de nem lettem ettől semmivel sem könnyebb.
Súlyt tartok vállamon akár a mérleg, dekákat, kilókat, és nyelvemen fekélyek, mi térdemig is lóghat, mögöttem azt súgják nem bírod tartani, nem ide való vagy. Jósolnak mélyeket, hogy rozsda is belephet, s ülhetek lomként a sarokban, mint pókháló lepte vacak ereklyéket hagyunk a talonban.
A küszöbön állok tétován, a merre, hová viszonyán, zokog és közben aggódik az elme, s bezár a gonoszság szenvedélyes verme.
Megtörtént, bűn lett, nyoma a naplómban tollheggyel verve, és illetlen folt, mint trágyán a kelme. Igen a bűntett. Nyár derekán, bennem, tőle most köd lett.
Csak a fekete, a sötét, a semmi fény látszik, a félelem velem malmozást játszik. Csavar, teker rajtam fogást lelve, szíven mar, húsba tép a jövő terve, a semmi, a nincs, és a fehér halál, táncot jár az akaratom nyakán.
Fojt, fojtogat a kín, ha nem írom le, csak sikít alattam a sehova sín, a sehova vonat fékez, és szikrákat hánynak a felső vezetékek. Még oszlop sem marad, csak az árkok, és tátongó földrepedések, ha nem hallják fent, akkor is kiáltok...ellened, lázadok világ ura, és a nyerésből nem engedek, ha kihívtál, magamért jót állok, kezemben itt a huszonegy, ha nem adod fel, én úgy leseperlek, mint mikor deres szelek, őszi erővel kotornak el nyári megposhadt szemetet.