A boncmester

Mese FJammes-nek.

Hol volt hol nem közel, s távol az íróknak jóvoltából
kifejlődött egy egyed, írósorsnak okulásul.
Lehet nő, és lehet férfi, nem az számít csak a kín.
Tudománya végtelen, akárcsak az univerzum,
kiismerni, megfejteni, a tollforgató képtelen.
Elméje friss, mint a kifli, beszéde viszont nem kajla
papírkoptató barátját szavaival levasalja.
Köpenyt vesz fel, boncköpenyt, boncoláshoz hozzákészül,
gumikesztyűs kezeivel hozzákezd, s a boldogságtól szinte szédül.
Szikét kér majd hasít végig, ágyéktól a nyakadig,
két fogóval szétfeszít, mint egy abroszt kiterít.
Szíved nézi, ha már köves, írást többé el ne kövess,
májad nézi, ha már sárga, nyakadra kerül a spárga,
tüdőd, ha már kicsit kormos, ábrázata nagyon morcos,
veséd, ha már kicsit pang,megszólítja belső hang,
már írja is a látleletet, neked meg szól nagyharang.”