Áldozat

A kertek virágai mindig irigykedve nézték a pázsitos közepén álldogáló virágot. Nem volt ő sem szebb, sem illatosabb, mint a többiek, mégis magára vonta a tekintetet. Talán éppen a szerénysége miatt lett így, hiszen fejét kicsit meghajolva viselte. Bámulatosan tudott alkalmazkodni, mert szirmai szétterültek, mint aki egyszerre kémleli az eget, és a földet.
A pillangókat nagyon kedvelte, elringatta őket, és még ideiglenes szállást is adott szirmai között, ha eső, vagy vihar csépelte el a kert többi virágát.
Neki erős volt a szára, erős volt a gyökere is, és nem bánt el vele könnyen a szél sem.
Nem csak a színes szárnyú rovarok lapultak meg nála, hanem a katicák is akik megtakarították a levéltetvektől.
Szép volt, finom, és légies. Egyre több bimbóval gyönyörködtette meg gazdáját is.
Telt múlt az idő. A tavaszra a nyár sietett. A kert lakói hol kitikkadtak, hol pompáztak, csak a rózsa volt az, aki mindig vidám szirmokkal nyiladozott.
Biztosan ennek köszönhető az is, hogy a pillangók öröklakást béreltek nála. Hagyta, mert egyszerűen, imádta őket.
Nem is lett volna semmi baj, ha nem kezd el fogyni. Minden virágszomszéd aggódva figyelte mi történhetett. A legrosszabbra gondoltak ami egy földből táplálkozót érhet, a gyökerek elhalása, ám a rózsa tagadta, hogy onnan származna a levertsége, és a szirmok színtelen erőtlensége.
Előbb levelei lettek furcsák, majd el is fogytak, és csak a kocsányok lógtak élettelenül.
Egy reggel, amikor a nap éppen felkúszott az égre, a gazda sétára indult a kertbe. Megállt a rózsa előtt. A látvány teljesen elvette minden kedvét. Arra gondolt, olyan betegség érte a virágot, ami miatt jobb, ha eltávolítja az élők sorából, amíg el nem fertőződnek társai is.
Ásóval tért vissza, és már a földbe is vágta, amikor hozzáérve a száradó rózsához észrevette a hernyót.
- Hát te mit keresel itt?- kérdezte felháborodva,- megölted azt aki szállást adott?
A hernyó nem sokat foglakozott a kérdéssel, hátat fordított, és elaraszolni készült, amikor egy kismadár a csőrét rátátotta.  A rózsa, utolsó erejét összeszedve próbálta tüskéivel megvédeni, mintha csak azt kiáltaná:- Ne...!
De a madár ezt már nem hallotta.