Mert nem jut más...

Mert nem jut más, hát képzelem,
hogy itt vagy mindig énvelem,
miközben csak csended vagyok
te pedig épp utad rovod.
S én képzelem, csahol az eb,
eléd siet, hízelg neked,
siess hamar vár kedvesed,
és rásimítod tenyered.
Víg a kilincs, örül a zár,
kisszobában friss illat száll,
fehér abrosz, két teríték,
gyertyáról fut gyöngy-veríték.
És te mesélsz, véget-hosszat,
szavad engem széppé mosdat,
csak hallgatom, csak élvezem,
karodba omló életem.