Túlélés

Kisfecske a szokottnál is jobban sietett az öreg fa alá. Apró lábai alig hagytak nyomot a földön, fel-felreppent amikor csak tudott, mert nagy hírt vitt kicsi csőrében.
- Hát eljöttél? - kérdezte a vén fa.
- Eljöttem? Siettem ahogy bírtam, figyelmeztetni szeretnélek.
- Mi történt, kis barátom?
- Most hallottam a Földönjárótól, hogy ki akarnak vágni.
- Igazán? Nem csodálkozom rajta.
- Nem is félsz?
- Nem igazán, mert ez a sorsunk.
- Hiszen szolgáltad hosszú éveken át!
- Neki köszönhetem az életemet, ha már megunt, tegye amit jónak lát.
- Nem úgy van az! Szökjél el!
- Kisfecske, én nem tudok elszökni. Földhözragadt vagyok. Ezért maradtam itt minden panasz, és zsörtölődés ellenére.
- Mesélsz nekem?
- Mesélek.

Régen, amikor még kicsi fa voltam, nem volt más dolgom, mint virágozni, és pompázni. Mindenki szeretett. Én, erős erekkel kapaszkodtam a földbe, megmutatva, hogy sem vihar, sem szél nem tud velem elbánni. Hiába hajlított a szél, törzsem erős volt, hiába perzselte le a nap a leveleimet, újakat hoztam, hiába vert el a jég, én kihajtottam újból a rügyeimet.
Lassan növekedni kezdtem, koronám szép terebélyes lett, ágaim pedig az ég felé fohászkodtak hálából, mert két kicsi gyermek játszadozott az árnyékomban szinte minden nap.
Olyan örömmel néztem fejlődésüket, mint te nézed fiókáid növekedését.
A gyermekdalok, a kacagás szinte megrezegtették leveleimet, én is velük dúdoltam, és hahotáztam. Így éltünk hármasban.
Azt hiszem a háziak is szeretettek, mert nem volt sok baj velem. Néha megöntöztek, és kész. Másra nem is volt szükségem.
A gyermekek felnőttek, a szomszédaim már mind elmentek.
Ki bölcső lett, ki csónak, még koporsó is készült belőlük. Én, talán majd meleggel szolgálhatok a Földönjárónak, télen.

Kisfecske, a következő tavaszon sokáig nézte az üres gödröt. Hiányérzete csak fokozódott, talán még sírt is a maga fecskekönnyeivel.
Repült, keringett a levegőben, keresett valami megnyugtató helyet. Majd eltűnt.
A Földönjárónak is hiányérzete támadt. Az eresz alatti fészek üres maradt ezen a nyáron.
Már le is mondtak róla, hogy látják még Kisfecskét, amikor egyszer a temető felé igyekezve, ismerős, csicsergő hang köszöntötte őket.
Felnéztek, és egy hatalmas kereszt derékszögében megpillantottak egy friss fecskefészket.