Békességet!

 Szeretettel, V. I.-nak


Megőszült a szép fekete rózsa,
gyökere egyre halványabb lett,
a vizet is csak kis bögréből itta
marokra fogva, ne lásd ha remeg,

hát szeme világa ráhunyt az időre,
nincs többé oka távolba nézni,
a világosságot belül fürkészi,
mécsese apró fénysziluett,

vezetik, s ő útra kel a fénybe
csalogják haza a régiek,
s karon fogják gyermekkezek,

de anyátlan voltak,
s már nekik bont szirmot,
itt elengedték a gyökerek.