A nem álom-utazás

Vonatom ismerős
tájakon robogott,

az állomás
a régi megszokott,
és mégis mikor megérkezek
egy más-világban kapok helyet,

valami éteri-csöndes megnyugvás vár

mit válladra borulva lelek.
Itt a kavicsok nem zörögnek,
hallgatnak, mint puha vatták,
elnyelik a lépteinknek
ritka titkos lenyomatát.
Visszatartjuk lélegzetünk,
meg ne sértsük fészkelését
lágy szellőnek, fák lombjából
kandikáló ébredését.
Folyóvizek észrevétlen
mosdatják a sűrű partot,
víztükörben készülődve
ringatnak ránk ünnepnapot
ébredést nem várva,
valóságunk mezején.
Szép-mese ez
élő-álom,
s benne sorsunk
kíméletlen igazsága,
félek megáll a vonat,
vagy a sorompó marad
örökre lezárva...