Ma még tomporon csapott a hajnal,
nem tudtam lustán elmerülni,
talán majd holnap…
Ma még percekben számolom az ébrenlétet,
ha alszom, bennem a világ üres,
aggódom megcsal,
nélkülem fedez fel menedéket, hol megbújva
csendemnek hódolhatok.
Izgatnak a derengések,
a verébcsicsergés titkai.
Biztosan egymásnak jósolnak jövendőt,
ettől az álom elmosódik, maszatos.
Festetlen kép marad mit közelgő
öregkor alkot,
előre mennék, és hátrafelé tartok.
Oson az ősz árny,
megropogtatja csontjaim,
mintha keresné hiányosságaimat,
a gyenge pontokat, hogy végleg meghódítson.
Egy fény-nyalábban anyám arca csorog le a falon,
és már tudom
visszavesznek egy hajnalon,
mert ilyenkor vannak az átváltozások,
majd harmattá válok,
felszív a nap,
és visszanyújt értem egy sugarat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése