Ha nem fordítva élnél...

Most látom csak, hogy megkopott a ruhád, pedig mindig erős fonallal varrtad. Itt-ott át is szabtad, mert talán nem volt elég passzos. Még jó, hogy nem a ruha teszi az embert. Mit mondanának az emberek!
Igaz, ők már tudják, hogy olyan vagy, mint a Hold. Hol fogysz, hol kigömbölyödsz. Ilyenkor szeretlek igazán, mert a nevetésed is gurul.
Még nem számoltad össze, pedig kértem már tőled, hát megismétlem. Hány hegyet másztál már meg?
Felfelé kaptatni nehéz, főleg, ha a cipőd is szorít. Az övről már nem is beszélve, amit jó szorosra húztál derekadon, de menni kell...visz a lábad. Általában az orrod után, de néha a másokét is figyeled. Hogy aztán ők ezt elnézik neked, csak annak köszönheted, hogy engedelmes vagy. A hegyen lenni ritka élmény neked, hát nem is szívesen jössz le onnan, pedig lefelé könnyebb a járás.
Miért is nem lázadsz fel gyakrabban?
Csapkodhatnád az ajtót, vagy visíthatnál, mint a vércse. De, te olyan vagy már, mint egy bárány. Szereted a hegyi legelőt, szereted a hegyi levegőt.
Fordítottan élsz. Inkább jársz köveken, gödrökön, mint sima utakon. Ha nem fordítva élnél, talán már sátrat vertél volna a hegy lábánál, és ha égne alattad a talaj, gyorsan vízbe mártóznál.
Talán a Jordánba.
Ruhád már elszakad lassan, pedig jól megtervezted annak idején. Az, hogy nem olyanra sikerült, nem a te hibád csupán.
Lehetsz dühös a cérnára, a tűre, az anyagra. Egyik szakad, másik törik, a harmadik meg foszlik.
Semmi sem tökéletes. Csak aki az utadat szabta...még jó, hogy azt nem bízta rád. Elég volt neked a ruha...ja, meg egy hátizsák.