Túlélés

Nekem,
elég a matyóbaba színes ruháira gondolnom,
a máztalan fazékra,
magam ácsolta
kis bunkerre, hátsó udvarunkban.
A tintásüvegre, az itatóspapírra,
tanító nénim vékony kis kezére.
Nyakamba akasztott uzsonnás táskámban
egy szelet kenyérre,
teáskannára az asztalon.
Lukas cipőmre az  udvaron. Kint felejtve.
Nyár volt a gyerekkor, mindig szabadon.
Nem ragasztott fotelbe a technika,
csak a felfedezésre váró erdő, a rét színei,
azok marasztaltak csillagos estéig.

A koszos, tövig koptatott körmök, a sáros térdek,
a lehorzsolt könyök,
véresre vakart szúnyogcsípések,
a megmászott fák győztese voltam,
és temetője lettem, gyerekkorom
szabad szépségének,
belőlük szívok vért
ma, a túléléshez.