újra küzdök:
hóval sárral
átáztatott kis csizmában
deres hajú erdő szélen
befagyott tó ketrecében
szakad rám a hideglelés
csípős könnyben sós szenvedés
veres arcom
veres kezem
homlokomhoz felemelem
nap helyét az egen lesem
viharodat fejed felől
tél dunnába betemetem
JÓZSEF ATTILA: (CSAK AZ OLVASSA...) Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós, mert álmaiban megjelent emberi formában a csend s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz. 1937. máj. - jún.
Kedves Éva!
VálaszTörlésTalán idei utolsó téli küzdelmedet énekelted meg szép versben,és jó hangulatban.
Köszönöm.
Kedves István!
VálaszTörlésMa, már biztos vagyok benne, hogy igen!
Köszönöm: Éva