Az én házam, az én váram

Biztosan elcsodálkozol, amikor a kavicsos úton haladva, magányos kis házra bukkansz. Elcsodálkozol, mert többször jártál már ezen az úton, és pillantást sem vetettél rá. Persze! Mert kívülről nincs rajta semmi különös, ami felhívná magára a figyelmet.

Egyszerű, vályogból épült ház.
Mikor belépsz az udvarra, csak onnan láthatod hatalmas ajtóit, kitárt ablakait.
Belépve, tágas előcsarnok fogad, és meglepődve látod, hogy a falak üvegből vannak. Kristályból, ami csilingel a látogatók számára, ha jó szándékkal érkeznek. Viszont a rosszindulatú emberek jelenléte semlegessé teszi. Ilyenkor kong az ürességtől.

A házban, már sokan megfordultak, és ajándékkal is kedveskedtek. Kosaraikból, telehintették az üres szobákat élettel. Sok kedves szó csilingel vissza a visszhangból, amit mi, emberek. emléknek hívunk. Titkokat is őriz féltő gondossággal, ezért tart lakatot egyik szekrénye ajtaján. A berendezés még nem elavult, de nem is modern, pontosan olyan, amilyen a ház.
Egyszerű, és tiszta.
Az ablakból, lágy vizű folyót pillantasz meg, amint finoman mossa a színes parti kavicsot. A hátsó bejárat felől, szinte a lábadat mossa a folyócska. Ábrándos szemekkel éled át a nyugalmat, a békét, a szeretet örök biztonságát.
A szél, virágillatot lehel arcodra, és álmokat sugdos füledbe. Aztán engedsz a kísértésnek, és a lépcsőre ülve, hátad az ajtófélnek vetve valóban álmodozni kezdesz...

A Nap, óvatosan eltűnt az egyik felhő mögött, biztosan arcát frissíti fel, és mire visszatér, te lassan magadhoz térsz, és most veszed csak észre, hogy egy helyen kopár a föld. Sem fű, sem kavics, sem virág nincs ott, csupán a semmi tátong nagy, üres szájával.
Megérted mi történt, de nem törődve vele, és nem sejtve a következményeket, rákészülsz tettedre.
Egy szempillantás alatt lehajolsz, és zsebre vágod a legközelebbi színes követ, majd sietősre veszed lépteidet. Szó nélkül távozol. Járásod gyors, meg sem állsz, csak az autód mellett.
A házból, ekkor hatalmas, fájdalmas kongás hallatszik, de te, ezt már nem hallod.

A ház még áll.
Ma is fogadja a látogatókat, pontosan olyan örömmel, mint annak idején, az első látogatót.
Bizalma nem fogy el a Holddal, még hisz az emberek jóindulatában, ennyi csalódás után is.

/szaffy3 (x) - 2010.03.04 21:39/

Eltelt egy év.
Mi lett a házzal?
Tetejére, tornyot hordtak a fecskék, ablakaira, színes üveget festettek a pillangók, a szorgos hangyák pedig, mintha a saját házukat építenék, egyre tágasabb termekkel bővítették.
Azt beszélik róla, olyan, mint egy templom. Magas, tiszta, és különleges az illata.
Látogatói, örömmel járnak, napi rendszerességgel.
Csend, nyugalom, és béke uralja a termeket, csak a tücsökzene az, ami fogyhatatlanul hallatszik, mintha egy óriási gramofonról szólna a halk, de határozott cirpelés.
Ma is forog a lemez, körbe-körbe, amíg el nem kopik a gramofon tűje...
A kapura ez van kiírva: Gyere máskor is! Érezd magad otthon!

/moonlight 2010. 03.14 16:49/