Betonarcú,
ráncos, vén segédem,
nem törtél meg teled acélos kezében,
roppantott pedig, törte kemény hátad,
ezernyi fagyszikrát sürgő szenvedélyben.
Nem mosta el hólé szennye tested,
tegnap a zajban újra megkerested,
talpam csikorgó metrum-zenéjét,
és vártál...
kopogjam hátadra
vagyok még, s leszek dobogó igéjét.
Melletted, fák állnak vak-gyökerekkel,
ágazol, te is szerte boga,
állok középen, mint lélegző kőkereszt.
Ki tudja merre,
ki tudja hova...?
JÓZSEF ATTILA: (CSAK AZ OLVASSA...) Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós, mert álmaiban megjelent emberi formában a csend s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz. 1937. máj. - jún.
Kedves Éva!
VálaszTörlésGyalogolni pedig jó!
Sétálni kő keresztig?
Versed élmény szépség.
Köszönöm ,István
Kedves István!
VálaszTörlésA gyaloglás nem csak jó, fontos is. Lehetőség sincs arra, hogy elrohanjunk dolgok mellett.
Megálljt parancsolnak az embernek, talán egy másik ember, egy autó, és a természet.
Köszönöm, szeretettel: Éva