Férfiakhoz

Már nem a kislányos vágy beszél belőlem,
vagy szűzfehér, női álom kering,
asszony-emlékbe elrejtett húron
szonátát pengetek
életem delén megint.

Emlékszem rátok eres kezek,
gondoktól szántott homlokredők,
parázsként tüzelő férfiszemek,
szemben a sorssal is vakmerők.

Tudjátok-e vajon kik ő nekünk?

Oroszlánbőrbe bújtatott macskák,
mi pedig égő kemence padkák,
simogatástól elolvadásuk színhelye.

Ringó csípőnkre téved szemük,
majd lágy-ölre hajtják,
bogánccsal meghintett fejük.

Étkezés közben nem beszélnek
míg elfogy a bor és a kenyér,
kezünkbe zuhanó arccal nézzük,
látványuk evéssel felér.

Vacsora után altatót mesélünk,
vetve az ágyuk,
vágy-mosoly arcukon megjelen,
párnájuk pihéje borzong a helyén,
illattal megszentelt fekhelyen.

Csókoktól édes mézízű-éjen,
szerelmet zenélő vibráló fényen
testüknek szomja is elpihen.