Tudod-e?

A korom nem számít, éltem már valahány évet,
s honnan hova tartok, az sem.
Átjárok mindent, mint kóbor kísértet.
Hogy ki vagyok?
Csak az amit leírok.
Csak az lehetek, s így jól vagyok,
mert leírom azt, amit már tudok.

Tudom,
hogy számít a ruha,
rajta a hízelgés-gallérja puha,
hogy a ház nem vár, csak lak,
de lemoshatod ablakodat,
hogy a tudás az fáj, és összetart a birkanyáj,
de nem béget, mert nincsen kínja,
várja a hunyt-szemek sötét hídja,
hogy dicsér az érdek, és vakít a fény,
másoknak fial pénzt a remény,
hogy hódít egyre, hegyre halmot,
mert neve van, már diadalnok.
Tudom,
hogy mindig több a más,
mert jókor termett jó helyen,
jó családba, jó barátra,
úgy született, hogy szert tegyen.