Mire képes a férfi, avagy a nagy Ő

Ő, a férfi, mivel már a kezdetekben sem tudott kellően lépést tartani a nővel, gyakran maradt egyedül. Gondoljunk itt arra a paradicsomi állapotra, amikor Éva a betevő alma után járt.  Ádám, bizonnyal valami szórakoztató dolgot művelt. Valószínűleg mozizott az Édenben. Mivel ez nem elégítette ki kellően, hiszen egy csatorna állt rendelkezésére, elérkezett a változás ideje.
Hosszú-hosszú, és viszontagságokkal tele idő múlt el, amíg annyira kreatív lett az emberiség, főleg az Ő bizonyos csoportja, akik talán saját életük megkönnyítésére, de feltalálták a televíziót.
Mai szemmel nézve egyszerű, fekete-fehér képekkel. Ez még élvezte is a Ő, hiszen a sok színes ruci, meg virágvágyást már unta.
Nagy szeretettel bámulta találmányát, és buzgón váltogatta a két csatorna nyújtotta, heti hat napos, főként esti műsorok repertoárját.
Miután rájött, hogy az nem járja, hogy amíg Ő, feláll, átkapcsol, és siet vissza a fotelbe a kép megy tovább, hát kis csengőt tartott az asztalon, és valahányszor csatornaváltásra került a sor, különböző indokokkal becsengette élete párját, és ha mát ott van, kapcsolja már be a másik adót.
Aztán az asszony is gondolkodni kezdett, amit a Ő, nem nagyon kedvelt benne, de kezdte megtagadni a szolgáltatást.

 Ő, tehát, kénytelen volt leszármazottat létrehozni, aki majd idővel képes lesz erre a feladatra.
Így is történt, és kellő betanulási idő után, már a gyermek volt a csatornafelelős. Nem is lett volna baj, csak az utód elkezdett nőni, majd ki-kimaradt a közös programból.
Ő, gondolkodni kezdett, hogy kellene valami szerkezet, mert azokban nem csalódik az ember. Így készült el a távirányító, amit természetesen Ő, talált fel. Ekkorra már többfunkciós lett a TV. Egyszerre szórakoztatott, és volt viták kiváltójává is, mivel nagyobb teret kínált ugyan a család kitekintésére a nagyvilágba, mégis a sportcsatorna vitte el a babért.
Megjegyzem, a nő már akkor kezdett számítógéppé válni. Ő, egyre kevesebbet látta, akkor is fehéren többnyire, és ezután már a színes TV-re esküdött.
Nem volt már szükség sem anyura, sem gyerekre, Ő is, teljesen önállóan tudta kezelni a TV-t.
Telt, múlt az idő, és a Ő, a tudásának köszönhetően, amit a TV-ből nyert ugye, rájött, hogy nagyobb képernyőt is lehetne varázsolni, ami már majdnem a valóság, sőt, a képet akár meg is lehet állítani.
Ez annyira lefoglalta Őt, hogy közben nem igazán volt ideje részt venni a családi eseményekben, közös ebédekben.
A gyerek leballagott oviból, isiből és már meg is nősült talán.
Nagyszerű találmánya felülmúlhatatlannak minősült, de még sem nyugodott  mindaddig, amíg ki nem fejlesztette a visszacsévélhető  TV-t, amikor később is megnézheti valamely adást.
Ez lett álmai netovábbja.  Így nem maradt le semmiről.
A család nagyon kezdett aggódni miatta, mert mintha képzavar állt volna be nála, és Ő, úgy néz ki már nem tudja mi a kép, mi a múlt, mi a valóság.
Ő, ebből mit sem konstatált, Ő, tette a dolgát. Nézett.  Egyszer aztán végzetes dolog történt. Hirtelen, talán előre megfontolt szándéktól vezérelve, vagy a véletlen folytán, de áramszünet lett.
Ő, értetlenül nézett, felállt, és elindult a nappali felé. Kinyitotta az ajtót, benézett, majd a szívéhez kapott.
Előbb csak tátogott, izzadt, látszott rajta keresi a szavakat, majd kicsit rekedten reszelte ki a torkából a kérdést.
- Gizi...,kik ezek az idegenek?