Hogy ébredésed gyors, és korai szinte természetes, mint az is, hogy nem szereted a tétlenséget.
Rengeteg dolgod van. Ezért van bajod az alvással is, mert legszívesebben két nap ajtaját is összenyitnád, csak hát ott van, a test, az elme, ami elfárad, és kiköveteli magának a nyugalmat, és még jó, hogy eszedbe jut, a templomokat is bezárják néha tatarozás idejére.
Amint, teheted, elfoglalod szokásos helyed, és nyitott szívvel várod a panaszkodó embereket.
Te magad, nem szólsz bele életükbe, de mint jó hallgatóság senkit nem kergetsz ki templomodból.
Egyedül a vásári rikkancsokkal, a zajos kofákkal van problémád, őket már párszor elküldted, mert elkergetik az angyalokat, és nincs helyük ott, ahol az oltáron a csend van feldíszítve.
Néha kiszólsz az ajtón, és keresed a gyerekeket is. Jönnek is szépen, rendben.
Nézed-nézed őket, és azt kell észrevenned, valami hiányzik róluk.
Arcukat figyeled. Kezeddel megsimogatod a két kis gömbölyű, puha pogácsa-képüket, amiről apró porszemek ragadnak a tenyeredre.
Rádöbbensz, porlepte el a mosolyokat. Aztán gyorsan munkához látsz, ingyen, kegyelemből, és leporolsz minden kis arcot, ami eléd kerül, mert nincs nagyobb veszteség, ha a gyermek arcáról eltűnnek az ékek. Munkád közben, megkönnyebbülve nyugtázod, még jó, hogy nem ellopták őket.
Hamarosan ragyogni kezdenek, és ennek a csillogásnak a fényében, hiszed, a legrútabb szív is megszépül. Persze, ehhez bele kell nézni ebbe a fénybe.
Mindenesetre, te, megmutattad a takarítás módszerét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése