Hazudni nincs okom

Te, barátom,
te nem hiszel nekem!

Hogy meglátom az estében a
haldokló alkonyt,
a vörös felhős, törpe eget,
ami már itt van,
és fogadom, mint vendégemet.
Hogy kitárja szívét a hold is,
hideg,
de arcán ül a remény,
hogy kukucskáló hajlamát
egyszer majd mindenki elviseli,
és sok lánya lesz, nem csak én.
Hogy megmutatja magát a hajnal,
nekem öröm,
és teszi, mert vele vagyok,
vele kelek,
és nőiségét szemem előtt
nem szégyenli,
szeretem is, mint testvéremet.

Ezek tartanak éberen,
látok dolgokat,
s élek láncukban lakat alatt,
szót szóba fűzve kergetőzik,
látomás és gondolat.

Nem dobhatom gyehenna tűzre,
mert a láng visszanyal,
a tett pedig,
ha szirkóvá ég is, követ.

Barátom, dobj inkább rám hegyedből követ,
s az majd maga alá hengerít.