Ha még nem tudod hol a helyed

Már megfigyeltem sokat mozogsz, így el is fáradsz, és le kell ülnöd. Ezt indig igyekszel úgy tenni, hogy a hátadnál ne legyen senki.
Utolsó szeretsz lenni, és csak amiatt, hogy belásd a téged körülölelő teret.
Mit láthat az első? Szinte semmit, hiszen a lényeges dolgok mindig a hátunk mögött történnek, és te is csak forgolódnál, ha észlelni szeretnél belőlük. Persze csak részleteket tudnál befogadni, és hogyan lenne abból egész?
Hátul, és csendben. Hallgatsz, és árgus szemekkel figyelsz.
Nézed a játékosokat. Lassan kibontakoznak benned a képek, megismered a szereplőket, a cselekményt, és keresed az összefüggéseket.
Bátran nézel farkasszemet a csenddel, amiben aztán megszületnek a gondolatok.
Néha csalódsz persze, ilyenkor kiesel a ritmusból.
Más is megzavar, például, ha valaki hátba vág, vagy a lábadra lép, vagy az emberek által teremtett zaj.
Esetleg előfordulhat az is, csak szimplán zavart keltesz a jelenléteddel valamilyen idillikusnak ható, de inkább nevetséges komédiában.
Valljuk be, nem illessz a képbe.
Biztosan csatlakoznod kellene a társasághoz, ám nem tudsz kibújnia bőrödből. Nagyon fájna az neked, mert az már nem te lennél. Csupaszon csúszni, és így hagyni nyomot nem a te járásod szerint való, hiszen van lábad.
Így megmaradsz benne örök hátsóembernek.
Jobb is így, mert bármikor el tudsz menni.