A kis képek összeállnak

Még vannak - mert vagyunk -
és csaponganak a gondolatok
s bár tér,idő kevert formákat ölt
fel-feltűnnek régi emlékek s
ez hiány-gödröket kitölt.
Mikor már az ember visszafelé lépked
lefelé bontja grádicsát,
a létra csak fogy, közelebb a földhöz
mi lenne az, mi mosolyra késztet
s szétnyitja ajakát?

Csak sajátos buta ténykedések,
oktalan dolgok, megismétlések,
elejtett bögrék, szorgos tévedések,
jön gyermekkorunk visszacsévélése.
Lassan már fogni kell karunk, hogy járjunk,
a kanál majd nem áll kezünkre,
felsírunk éjjel, mert álmunk
ijesztő volt, és riadunk egy neszre.
Csetlünk-botlunk a díszköves járdán,
ha kérdeznek is csak hallgatunk némán,
selejtes fülünk ócska gyártmány.
Beszédünk csendes, csak a nadrág nedves,
tartani amit kell nem bírjuk már.
Voltunk eleven bölcsők, beteljesült vágyak,
leszünk majd temetett szentek,
s nem ringatnak majd franciaágyak,
csak a föld mit puhán múltunkra tesznek.