Fohász

Tudom Uram, nem vagyok méltó
csak béklyó vagyok lábadon,
sebet török Rád,
mégis Hozzád, párolog a sóhajom.
Imára készülök Uram, nem ritkaság,
s ha kérésemre nem is felelsz,
lám engem a sok tévelygésért,
Te, a forrósággal megperelsz.
Tedd Uram, szenvessz,
 bírom én ezt sok bűnömért,
 de ne kínozz olyat, ki nem
 érdemli,
és sír Hozzád, az enyhedért.
A kenyér, a víz van veszélyben, Uram.
Tudom, hogy látod,
csak hallgatsz, és nézed, hogy
cserepesednek ajkaink,
engem küldtek szószólónak,
én mondjam el, ami árad,
a szárazságban csak a kín.
A földek görönggyé kapaszkodnak,
már lábad alatt is szomorkodnak,
mert párájuk mind elfogyott,
szárnyaikkal legyezik csak,
szellő háton, angyalok.
Uram, az esődre várnak
a Neked mégis kedvesek,
magyar honban, magyar imát,
fohászkodó emberek.
Szánd meg hát, egy nagy esővel,
Fiadért,
e föld-pokolban imádkozó népedet!

Ámen