szelíd derű kerget hideg időt,
felkapja fejét, indul a szerelem,
és nevetve győz le havas hegytetőt.
Nincs akadály, ha csúcsra hív az óra,
bár zsarnokként tombol a vén hideg,
szárnyal a fény, a veres Nap bókol,
s ág közé bújva szél integet.
A lábak visznek, a táj édes otthon,
magába zár a borókás liget,
világomra a szunnyadó parton,
az égből takarót terítenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése