Internetkávéház

A világ hatalmas presszójában, az internetkávéházban, ülünk többnyire
üres hassal, s írunk, beszélünk indulattal, vagy merem hinni anélkül is,
ki haragszik olykor kibékül is, a lényeg, hogy tesszük a dolgunk, s
jobb híján magunkban morgolódunk.
Van is miért, mert a rendszer, hol lassú, hol meg kellemes, és aki egyszer
írni kezd, azt tudjuk jól, ha gondolat jön, ő kényszeres, mert a világot nézi,
nézi, s a változást kivesézi.
A presszóban külön termek, az írók ott tanyát vernek, s választott, vagy
valós névvel szembeszállnak az eszmével.
Írnak örök szerelemről, múltból kapart emlékekről, ősökről és hősökről,
egy szebbé álmodott jövőről.
De kérdem én az olvasó, csak néha tollat koptató, mi lenne, ha egy teremben,
egy helyen dúlna ez a hitet adó, papírforma szerelem?
Nem érne-e többet a szó, a leírt csoda, a ringató? Kamatoznának a féltett
érmék, a talentum ritka érték.
Mi lenne, ha összerakva írásból a javakat, zászló alatt hirdetnék a szavakat?
Több hang együtt messzebb hallik, erősebb a rezgésszám, s tán befogja
az illetékes egy jól kiépült antennán...