Nem mondok újdonságot azzal, hogy egy téli, nappal inkább tiszta, éjjel csillagos ég alatt vagyunk, ahol együtt toljuk napjaink szekerét.
Elöljáróban elmondom, hogy erre az évszakra nem jellemző a mennydörgés, az égiek fázósan elcsendesülnek.
Kinek is jutna eszébe ilyenkor a derült égből villámcsapás, ami úgy tud lesújtani a gyanútlan földre, hogy azonnal ízzé-porrá veri a jövőt?
Mégis megérkezett. A hír, a médián keresztül jött, ami nem egy meteoresőt előrejelzett már, de ezt a vihart valahogy nem látta, hol, mikor rontja meg a látszólag csendes eljövendőt.
A különös esemény, még különlegesebb tulajdonsága, hogy nyomkövetővel és célzottan érkezett országunk területére.
Elsősorban a középiskolásokra, kiemelten a 12.-es tanulók felé vette az irányt.
Órási erejével olyan hatalmas akadályokat döntött eléjük, hogy egyenlőre képtelenek elhagyni ketrecüket, amibe a szokatlan jelenség kényszerítette őket.
A fiatal nemzedék megsegítésére, az anyagi és erkölcsi károk leküzdésére a szülők átlagsebessége megnőtt ugyan, mégis kétségbeesve látnak hozzá az akadálymentesítéshez.
Kezüket tördelve, nyakukat kitörve próbálnak különböző forrásokat találni ahhoz, hogy legalább az éltető víz biztosítva legyen a gyermekeik számára.
A hirtelen támadt csapás nem csupán az idegeket őrli fel, hanem gátlástalanul tarolja le a már felépített jövőre néző terveket.
A gyermekek a ketrecben nem látnak világosan. A szülők kint rekedtek. Tanácstalanul dugják össze a fejüket az iskolák tanáraival, akik maguk is elvesztették lábuk alól a talajt.
A zavar teljes, mindenki egymásra mutogat, ha tanácsot kérnek, tudják azt, hogy bármilyen ötlet öngyilkos döntés lehet.
Sajnos még nincs vége, újabb támadás várható, aminek szintén nem tudhatjuk pontos idejét, az oka pedig még a jelenleginek sem derült ki. Csak találgatások vannak.
A káoszon kívül, most semmi sem tökéletes. Záporoznak a kérdések, és válasz nélkül csapódnak a falakhoz. Dúl a hangorkán, a vitatkozás, a fenyegetőzés, ami minden igazi katasztrófához jár.
Már-már tettlegességre kerül sor, amikor a lányok radikális döntésre szánják el magukat, és a biztonság kérdőjeles zászlaját dugják ki a rácson, hogy szót kaphassanak ebben a kegyetlen időben.
A legelszántabbak egyike, aki hangsúlyozom mindössze 18 éves, kiáltványt intéz a felnőtt táradalomhoz. Ők, mikor meghallják az élesen hasító - CSEND! - szót, megkövülve állnak meg vigyázzban.
- Megtaláltuk a megoldást! Ne parázzatok! - mondja az alig felnőtt gyermeklány, - úgy döntöttünk, férjhez megyünk.
Döbbent némaság, majd a ketrec hátsó sorából, egy majdnem-férfi hang hallatszik. - És mi lesz a fiúkkal?
A Húgom Lánya most érettségizik, a Fia jövőre fog. szerencse, hogy ez személy szerint engem már nem érint, mert valóban mennydörgésnyi pénzt kellene kidobni! És az még nagyobb szerencse, hogy a Lányom nem bolognai rendszerben tanul, mert a Képzőművészeti Egyetemen, ahová jár, éppen 900 ezer Ft lenne egyetlen félév. Ki az, aki ezt ki tudja fizetni?!
VálaszTörlésMég jó, hogy ilyen humorosra vetted a figurát, mert a valóság nagyon is keserű.
Kedves Judit!
VálaszTörlésKicsit féltem, hogy nem tértem ki konkrétan mire gondolok, de örömmel látom, hogy megtaláltad a kulcsproblémát, ami nekünk bizony súlyos érintettséget jelent.
Próbáltam a jó öreg humort segítségül hívni, mert különben ezt nem lehet feldolgozni.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad és elmondtad a ti helyzeteteket.
Szeretettel, Éva