Betakarva

Mintha Isten meghallotta volna,
jövőnk miatt aggódva sírtam, 
hogy bús az élet a föld alatt,
fázik a teste, s a madarak
elviszik messze, 
és nem marad,
magyar kenyérnek búzamag.

Ránk nézett az Égi úr, és küldött
ránk bőségben havat, hogy az a 
reményben alvó búzamag, 
mit magyar vetett,
magyar legyen, 
s bár kárognak még a vész-madarak,
ebből a földből magyar kaszának,
magyar kenyérnek kél  a mag.

Hajt, kél, majd őrlődik porrá,
viszi a szél mint könnyű terhet,
behinti vele a világ szobáját,
kemence lángja Égre száll jelnek...
...és sül a cipó, a kis kerek arcú,
mosolygón eszi a gyermek,
ki mer a világba robbani bátran
s temeti be a bajt jósló vermet.