A Tiszához

... Tisza parti séta emlékére...

Szellő borzolta víztükrét,
napsugár fésüli hajnalon simára,
szépsége elragad, keblére csalogat telt anyai bája,
simogat, elnyugtat leheletfinom mély csobogása.

Körötte a fák sorfalat állnak,
tisztelegvén kornak,
küzdelmes munkának.
Bokrokat öntöz.
Csalitok várnak felfedezésre,
tisztást kínál fel csókos ölelésre.

Szőkesége üdíti emberi mélységek sötét bugyrait,
szemet gyönyörködtet, ráncokat kisimít,
szinte lelke van érzed, ha nézed hullámait.

Türelmes, ha hátát csónakok szántják,
medre gyümölcseit mások kihalásszák.
Nyugodt, ám szeszélyes nem tűri ha bántják.
Kitörni vágyik hátra hagyja gátját, tajtékzó habokkal
kezdi el a vágtát, követelve vissza régi szabadságát.

De az ember erős, hamar kedvét szegi,
medrébe a folyót visszakényszeríti.

Maradj ilyen szelíd, sorsod tűrd, ne lázadj,
táncoltasd a napot, ne rombolj tanyákat.
Ringass fellegeket, adj inni a fáknak,
dédelgess nádasban apró fiókákat.

Partodon ne átok, áldás keljen szárnyra,
jó szívvel gondoljunk az öreg Tiszára.