Merőkanálnyi múlt

Mi maradt utánad.
Pár buta tányér,
hideg fémeken ujjnyomod,
merőkanálnyi múlt.
Gyúrótáblánál álló emléked,
ahogy a kést fogod, és aprítod miszlikre a tésztát,
vele az idődet nekem.

Bennem, aki ma is látom
a kiskanál cukorban,
tejben,
foszlós-kalácsban arcod,
naponta futtatod rám az anyaságot.

Anyaság.
Továbbcipelések.
Fájdalmas ütközetek a csírával szemben,
feloldozások, mintha papja lennék,
nem nézek vissza, csak mennék, mennék...
ostyával kezemben.

Anyaság temploma, hová magvam rejtem,
mi csoda benne, csak befelé nyílik kertem.

Szüléskor, a fájdalommal olvadt belém,
- nem halok meg.
Gomolygok tovább, mint örök életre ítélt,
hajszálnyi erekben,
az első homlok-csók ízében,
a féltésben, büszkeségben,
szerte-szét guruló,
könnyekké alakult szenvedésben.

Az idő meg közben halad.
Anya, a magban marad,
meg pár buta tányércsörgésben,
pohár koccanásban,
konyhai robot-gép-zúgásban.
Tárgyak, illatok, fényképek,
viszik tovább...
merőkanálnyi emléked.