Nem vagyok méltó...

Mérlegre tetted házamat, lám méltatlant mutat a mérce.
Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj...irigyem felettem vigadva örül,
hisz szavad volt nekem szférák égzengése, kételyem miatt most káosz vesz körül.
Tombol a miértek kegyetlen szele, ostoba falra hányt kavics zörög,
nem vagyok méltó, csak asszonyállat, ki énvétkét mellére verve hörög.
Mert nincs falamon ékes cicoma,
mézesmadzag sem lóg liánként,
cukorsüveget rósz fel tán hiányként?
Ablakom rácsa sem bocskorszíj, még karamell sincs az asztalon.
Csak kenyér van, só és korsómból víz csorog.
Fejemet kidugom azon a résen, mit villámlás vágott falamon.
Levegő, s fény jön a repedésen, tisztul a fejem, gőz sincs már agyamon.
Megszokom talán, kilincsem béna, számodra méltatlan hajlékom,
visszahívom telkedre vetült, lábamról szétfolyó árnyékom.