2011. február 23., szerda

Disszonancia

Kristálytiszta levegő. Fény.
Harangjáték a madarak dala,
fehéren-kék fellegek sora,
mint hattyúk a vízen úsznak.
Ki tudja merre hova.

Minden a helyén, mégis
halántékomon lüktető erek,
gondolataim gyöngysora elszakadt,
gurulnak szerte a szemek.
Zörögve zavarom meg,
mit Isten alkotott,
a tökéletest.
Disszonanciát teremtek.

Nincs vágyam küzdeni ellene,
ahogy ölel az édes nihil,
semmivé válva elfolyok,
mint múlt időt,
homokba temet a szél.

Felhőkön fekszem,
felülről lesem az életet,
virágok nyílnak, a nap ragyog,
csodákat teremt, teszi a dolgát,
mindegy neki,
vagyok,
vagy nem vagyok.

2009.07.10 10:32

3 megjegyzés:

  1. Szép gondolatfüzér,
    a vége igencsak gondolatba ejtő.
    szeretettel
    peti

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Peti!
    Jut néha eszembe ilyesmi is.
    Szeretettel: Éva

    VálaszTörlés
  3. Disszonanciát teremteni versben,
    képekbe rendezni a gondolatot...
    Ezért öröm olvasni versedet.
    Köszöni,István

    VálaszTörlés