Veszek madarat

Mint bomba robbant belém a felismerés,
szilánkra hulltak az igazságok,
a meg nem értésből fakadó,
hiába szólás, az elavult kiáltások,
érzem,
most más úton járunk.

Nem a közös köt össze, két
üresre fosztott telket,
itt a kétségből font hínár,
ott dúlnak az önpusztító sejtek,
ezek rakódnak össze látszattá,
csak mintha híddá,
s múlnak a percek
lehullva szénatommá,
valami ég, valami fáj itt legbelül.

De, nem mondom el,
ne tudd, haladj tovább,
vigyen az út, arra, hol színes a táj,
a kopár, mindennapi unalom,
nem vet majd árnyékot utadon.
Majd játszom, hogy minden rendben,
virág virít, zöldell a fű,
kopaszra tépett rengetegben.

Veszek madarat ,
csicsergőt, fényest,
tanítsa meg nekem az élet felséges
voltát,
akkor tán látom a fájdalom a holtát,
mit a csend,
a néma repesztett belém,
sebes-űr tátong szívem helyén.