Alma mater

Régi, régi szép emlékek,
könnyed vidám fecsegések,
korcba rakott mosoly ráncok,
versparádék, prózatáncok,
hozzátok híven, mint jó diák,
visszanézek, visszajárok.

De nem látom az ablakot,
a függöny mögött a halk padot,
ahol egymással súgtunk-búgtunk,
tanítottál, tanítottunk,
másokat is,
a beszélgetés szabályára,
az értő szó illatára.

Nem kaptuk fel a poharat,
hogy egymás szemébe vizet öntsünk,
írtunk,
mint hű madarak,
és fénylő tollal csendesültünk,
majd róttuk a vonalat,
írtunk,
mert van új a nap alatt.

Nem hittük akkor még,
hogy a sárga keserűség
hátulról támadó vadász-ökle,
ránk csap,
székünkből kiüt,
s hullunk majd el,
mint rög a rögre,
és eltemetnek mindörökre.